Command & Conquer 4: Tiberian Twilight
2062-ben az emberiség a pusztulás szélére került. A tibérium, a földön kívülről érkezett kristály, amely évtizedek óta fertőzi a Föld felszínét és több éves, pusztító háborút szított a Global Defense és Nod Testvériség között, kis híján lakhatatlanná tette már a bolygót. A krízis közepén Kane, a Nod messianisztikus vezetője visszatért önkéntes száműzetéséből s megüzente a GDI vezetőinek, hogy kifejlesztett egy olyan rendszert, amely képes a tibérium learatására és energiájának hasznosítására, de a nem tudja megépíteni ezt a hálózatot a GDI segítsége nélkül. A két egymással ellentétben álló hatalom – a GDI és Nod Testvérisége - tehát végső kétségbeesésében szövetségre lépett, hogy megállítsák a tibérium terjedését és megmentsék az emberi fajt.
Most, 15 év után a hálózat csaknem készen áll, a tibérium terjedését szigorú keretek közé szorították, az új életre kelt bolygón pedig a haladás és gyarapodás új korszaka köszöntött be. A világ polgárai azonban csak most kezdenek eltöprengeni rajta, hogy vajon miért segített rajtuk Kane és mit kíván cserébe. Többek között ezek a kérdések vezetik fel a tibérium legendájának utolsó felvonását.
-
Játék
Battlecast Primetime C&C 4 Announce
172 megtekintés
-
2010. máj. 23.
-
Játék
Command & Conquer™ 4 - Trailer
344 megtekintés
-
2010. máj. 23.
-
C&C 4 Teaser Screen 1
232 megtekintés
-
2010. máj. 23.
-
CNC 4: Junktown Screen 3
167 megtekintés
-
2010. máj. 23.
-
CNC 4: Junktown Screen 1
150 megtekintés
-
2010. máj. 23.
-
CNC 4: Junktown Screen 8
108 megtekintés
-
2010. máj. 23.
-
CNC 4: Junktown Screen 6
65 megtekintés
-
2010. máj. 23.
-
CNC 4: Junktown Screen 2
0 megtekintés
-
2010. máj. 23.
-
CNC 4: Junktown Screen 4
18 megtekintés
-
2010. máj. 23.
-
CNC 4: Junktown Screen 5
6 megtekintés
-
2010. máj. 23.
-
CNC 4: Junktown Screen 9
32 megtekintés
-
2010. máj. 23.
-
CNC 4: Junktown Screen 7
37 megtekintés
-
2010. máj. 23.
- Stúdió
- EA Los Angeles
- Műfaj
- Stratégia
- Franchise
- Command & Conquer
- Platformok
- PC, PC letöltés
- Hivatalos honlap
- Hivatalos honlap
-
Áttekintés
-
A tibérium legendájának epikus vége
Kane visszatér a játéktörténelem egyik leghosszabban futó történetvonalának döbbenetes végjátékára, amelyet élőszereplős filmjelenetek mutatnak majd be. Játszd végig a hadjáratot egyedül vagy működj együtt barátaiddal!
-
Állandó fejlődés
Minél több ellenséges egységet semmisítesz meg, annál több tapasztalati pontot adhatsz játékosprofilodhoz. Növeld szintedet, hogy új egységekhez, képességekhez és fejlesztésekhez juthass, hogy hadsereged még ütőképesebb legyen!
-
Mindig mozgásban
A C&C sorozatban először! Hatalmas, mobil, minden szükséges dolgot tartalmazó mobil bázis, a Kúszó teszi lehetővé, hogy bázisodat seregeddel együtt mozgathasd, új stratégiai csúcsokat érve így el. Építs egységeket, miközben keresztülhaladsz a harcmezőn és vesd be őket tetszésed szerint helyen és időben!
-
Válaszd meg osztályodat!
Választhatsz a Nod Testvériség és a GDI három különleges osztálya közül, amelyek mind egyedi egységekkel és képességekkel rendelkeznek. Így több taktikai és stratégiai lehetőség közül választhatsz játékstílusodtól függően. Támadó, védekező vagy támogató osztály. Melyiket választod?
-
Alakíts csapatot és csatázz az interneten!
Csatlakozz a többi parancsnokhoz online és szállj harcba ellenségeiddel a C&C történetének legnagyobb többszemélyes játékában, az 5 az 5 elleni, feladatközpontú harcban! Válaszd ki kedvenc osztályodat és vegyél részt az online háborúk új generációjának születésénél! Hódíts és tipord el az ellenséget! Az új csapatrendszer segítségével barátaiddal együtt mozoghattok egyik csatából egyenesen a másikba.
-
A tibérium legendájának epikus vége

